1. fejezet: Az idegen

Murtagh kialvatlanul �bredt a kem�ny �gyban. Igaz�b�l arra sem eml�kezett, mikor aludt el. Kik�v�lygott a szob�j�b�l, majd az alagsor fele vette az ir�nyt, a h�tborzongat� cell�k fel�. G�piesen kiker�lve az �r�ket, lassan v�ve a l�pcs�fokokat haladt a s�t�t folyos�k ir�ny�ba. T�vis k�zben meg�rintette az elm�j�t.

-         Mi a c�lod?

-         Megn�zem a tegnap hozott rabot.- hangzott a kurta v�lasz.

-         Folytatod, amit ap�d?- k�rdezte �jb�l a s�rk�ny.

-         NEM!- csattant fel Murtagh �gy, hogy a mellette �ll� urgal �sszerezzent.- Ap�m �rul� volt �s kegyetlen gyilkos.- folytatta fojtott hangon - �lvezte, hogy �lhet, �n…- azt, hogy � miben k�l�nb�zik az apj�t�l nem der�lt ki, mert a fi� bele�tk�z�tt egy csukly�s emberbe. Az idegen gyorsan elkapta a fej�t �s tov�bb viharzott. Murtagh fagyosan n�zett ut�na, majd befordult a cell�k fel�. Majdnem felki�ltott meglepet�s�ben. Az „�jdons�lt” rab cell�ja t�rva-nyitva, az urgalok horkolva fekszenek egym�s hegy�n-h�t�n. A Lovas el�sz�r becsukta a sz�j�t, azut�n d�h�sen felviharzott a folyos�kra. Szem�vel a csukly�st kereste.

-         T�vis!

-         Tess�k?

-         Ugye kint vagy?

-         Hol lenn�k?

-         Kapd el a csukly�s embert.

-         Aki most j�tt ki?

-         Igen.- azut�n semmi v�lasz. Egyszer csak a cs�ndbe belehas�tott egy s�rk�ny �v�lt�se. Murtagh fejvesztve kirohant. A szeme el� t�rul� l�tv�ny elk�peszt� volt. A s�rk�ny ugyan leteperte a csukly�s alakot, de az eml�tett T�vis talp�ba sz�rta a majdnem f�lm�teres kardj�t. Murtagh kih�zta a rabot s�rk�nya l�ba al�l, de ugyanezzel a mozdulattal a nyak�hoz is tartotta a zaroc’-ot.

-         Egy mozdulat, �s meg�llek.- suttogta Murtagh. Az idegen megmerevedett. �gy l�tszott hatott a fenyeget�s. A Lovas lekapta a csukly�t a visel�j�r�l. T�vis k�zelebb hajolt a… T�nd�hez. Murtagh ezen a napon 2.-ra t�totta el a sz�j�t. A t�nd�nek barna haja, k�kes-z�ld szeme �s s�padt arca volt. A f�le term�szetellenesen hegyes, 1-2 cm alacsonyabb lehetett Murtaghn�l, �s 1 �vvel fiatalabb. Sz�ntelen arccal v�rta az „�t�letet”. T�vis fel�v�lt�tt f�jdalm�ban, majd k�rd�en Lovas�ra n�zett. Murtagh tan�cstalanul n�zett vissza s�rk�ny�ra, azut�n (mivel m�s lehet�s�g �gy sem volt) megk�rdezte:

-         Hogy h�vnak?- a l�ny nem felelt.

-         Rendben. Akkor, hogy ker�lt�l ide?- a rab tov�bbra is n�ma maradt. Murtagh kezdte elveszteni -am�gy se sok- t�relm�t.

-          Mit csin�ljak?

-         Tal�n gy�gy�ts meg.

-         Bocs�ss meg, m�ris.- r�n�zett a t�nd�re.

-         Vele mi legyen?

-         Engedd el.

-         Meg�r�lt�l?

-         Nem. Ha elengeded, fel�brezted benne a bizalmat.

-         Na, persze. Mintha nem tudn�, ki vagyok.

-         Mi�rt te tudod?- Murtagh bossz�san felhorkantott. Var�zslattal megb�kly�zta a t�nd�t, aki mozdulatlan maradt. A Lovas odafutott a s�rk�ny�hoz �s elmormogta a megfelel� var�zssz�kat. T�vis bar�ts�gosan megb�kte az orr�val gazd�j�t, aki fels�hajtott. A k�zelben �ll� rab felkapta a fej�t az �snyelv szavaira �s halkan suttogott.

-         Argetlam…- Murtagh odal�pett hozz�. Ez nagyon rossz l�p�snek bizonyult. A Lovas akkor egy �letre megtanulta, hogy d�h�s t�nd�hez nem tan�csos odamenni. A l�ny felki�ltott az �snyelven, mire az er�s b�kly� sz�tt�rt. Megint ki�ltott, keze a fi� fel� mutatott. Murtagh nekirep�lt a legels� dolognak. T�visnek. A t�nde r�gt�n a hegyek fel� iramodott, mit sem t�r�dve az eszm�letlen Lovassal.

( Folyt. k�v.)